2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Paul Robenson, néger énekes és polgárjogi harcos

2004. szeptember 13. 12:06

Robeson 1898. április 9-én született Princeton-ban. Apja felszabadított rabszolgából lett tiszteletes New Jerseyben. Robeson a New Brunswick-i Rutgers Egyetemre járt, ahol kitűnt az amerikai futballban: az év válogatottjába is bekerült. A sportkarrier helyett azonban a Columbia Egyetemet választotta. 1923-ban jogi diplomát szerzett, de mivel akkoriban a jogi pályán kevés munkalehetőség volt a színes bőrűek számára, inkább a színházat választotta. Először 1922-ben lépett fel Londonban, majd New Yorkban a Provincetown társulatának tagja lett, sikerrel játszotta O'Neill Jones császár című drámájának címszerepét. Színészi tehetsége mellett kivételes basszbariton hanggal is rendelkezett; 1925-ben adta első hangversenyét néger spirituálékból New Yorkban. A Show Boat című zenés játékban énekelte az Ol' Man River-t, amely világhírt hozott számára. Az Othello címszerepében 1930-ban nagy sikert aratott Londonban, majd a sikert 1943-ban megismételte a Broadway-n. Az 1950-es években baloldali nézetei miatt gyakorlatilag kiközösítették az Egyesült Államokban. Elhagyta hazáját, Angliában telepedett le és attól fogva hivatásos békeharcosnak vallotta magát. Megkapta a Lenin Békedíjat és szívesen látott vendég volt a Szovjetunióban, 1960-ban Magyarországon is fellépett. 1963-ban rossz egészségi állapota miatt visszatért Amerikába, de már elvonultan élt, fellépést nem vállalt, igaz nem is kérték rá. Az 1930-40-es években tucatnyi filmet forgatott, többek közt szerepelt a Sanders, a folyam ura, a Jerikó és A büszke völgy című alkotásokban. Philadelphia-ban hunyt el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár