2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Batthyány-Strattmann Lászlót éjjel is felkelthették, ha beteghez kellett mennie

2020. október 28. 19:19 Múlt-kor

Batthyány-Strattmann László szakított a családi hagyománnyal és az orvosi pályát választotta. Döntése sokakat meglepett, a századfordulón a főrend tagjai közül ugyanis csak kevesen űztek polgári foglalkozást. A magyar orvostudomány ekkoriban nagy fejlődésen ment keresztül, a „herceg orvost” azonban nem a kutatás és tanítás, hanem a gyógyítás érdekelte leginkább. A „szegények orvosa” 150 évvel ezelőtt, 1870. október 28-án született.

Főnemesből orvos

Batthyány-Strattmann Lászlót szülei politikai pályára szánták és ennek megfelelően nagyon alapos oktatásban részesítették. László azonban a bécsi egyetemen az orvosi kar elvégzése mellett döntött, orvosdoktori oklevelét 1900-ban kapta meg. Sokoldalú képzettsége és a rokontudományokban való jártassága a későbbiekben gyakorló orvosként vált hasznára.

Már 1898-ban megalapított köpcsényi birtokukon egy húsz ágyas kórházat, amelyet aztán 120 ágyasra bővített és korszerűen berendezett. Diplomája megszerzése után általános orvosként tevékenykedett, elsősorban a népbetegségek érdekelték, 1907-ben kidolgozta a tuberkulózis róla elnevezett specifikus bőrreakcióját, és a rossz táplálkozás szerepét is bebizonyította a fertőzés terjedésében.

A korszak orvostársadalma érzékennyé vált a szociális kérdések iránt. A kutató orvosok mellett egyre nagyobb számban megjelenő gyakorló orvosok a városi és vidéki körzetekben közvetlenül megtapasztalhatták a szociális problémákat, emellett a tudományos felfedezések eredményeit betegeiken tudták hasznosítani.

Kapronczay Károly egyik tanulmányából kiderül, a századfordulóra a szemorvoslással kapcsolatos kutatások nagyot léptek előre, a vizsgálati módszerek és eszközök, a műtéti technikák nagy átalakuláson estek át. A kor szemészeti újdonsága az elektrofiziológiai és a mikroszkópos szemfenékvizsgálat volt, a kutatók a 20. század elejére a látási mechanizmusokról is pontosabb ismereteket szereztek.

A magyar szemészek is hozzájárultak az eredményekhez, így például Grósz Emil, aki a falusi szegény lakosság körében dúló trachomajárvány (kötőhártyagyulladás) terjedését vizsgálta és az egészségügyi felvilágosítás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Ebbe a világba lépett be Batthyány-Strattmann, aki a bécsi iskola neveltje és Grósz Emil barátja volt. Először általános orvoslással foglalkozott, majd a szembajokra specializálódott és kiváló szemorvossá képezte ki magát.

Szaktudása mellett közvetlensége, segítő szándéka, a jótékonykodás iránti elkötelezettsége is népszerűvé tette. A meggyógyítottak körében sok csodálója akadt. Népmesei hősként tekintettek a „szegények orvosára”, aki fizetségül annyit kért, mondjanak el érte egy Miatyánkot.

Kórházi naplójából kiderül, azokat a rászorulókat gyógyította, akik vagy nem jutottak volna ellátáshoz vagy az utolsó összekuporgatott pénzük ment volna rá. Mivel a korszakban nem létezett betegbiztosítás, a legelesettebbeknek nem sok esélyük volt a gyógyulásra, ezért is töltött be hiánypótló szerepet az olyan kezdeményezés, mint Batthyány-Strattmanné. Ahogy írják róla „az ő szívében már gyakorlatilag élt a társadalombiztosító intézet”.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A köpcsényi kastélyA körmendi kastélyBoldog László földi maradványai a németújvári ferences kolostortemplom oldalkápolnájában
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár