2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Aznap: 1931. szeptember 13.

2019. szeptember 13. 19:42 Múlt-kor

„Gandhi kalandjai az angol finánccal és Miss Slade borotvált koponyája”

A Magyarország londoni tudósítása:
„Gandhinak már a partralépés pillanatában érdekes szóváltása volt a kötelességét teljesítő vámtiszttel, aki feltette a szokásos kérdéseket a hindu népvezérnek:”
„– Hozott magával cigarettát, szivart, alkoholt, lőfegyvert, vagy kábítószert?”
„Oh nem, – felelte a Mahatma. – Sem a dohányzás, sem az ital, sem a kábítószerek nem férnek össze programommal. Ami pedig a lőfegyvert illeti, használata egyenes ellentétben áll ezzel, amely, mint tálán ön is tudja, »a békés kiszorítás« programja.”

„A vámtiszt ezután Miss Sladehez, a. Mahatma kísérőjéhez fordult, aki hat évvel ezelőtt, midőn a Mahatma tanítványa lett, elhagyta angol nevét és felvette helyette a hindu hangzású Milaraben nevet. Útlevele azonban természetesen hivatalos nevét tünteti fel.”
„– Ön pedig Miss Slade! – kérdezte tőle a vámtiszt.
„– Nem vagyok az, – felelte a tanítvány. – Miss Slade hat évvel ezelőtt meghalt, ugyanakkor, amikor megszületett Milaraben, a Mahatma tanítványa.”
„– Angol alattvaló?”
„– Nem vagyok senkinek alattvalója, Mahatma Gandhin kívül, akit atyámnak tekintek. Neki van egyedül fennhatósága felettem.”

A vámtiszt pillanatig tanácstalanul áll, majd, látva Milaraben fehér apácaszerű öltözetét, borotvált koponyáját és szandáljait, vállat vont és minden további nélkül átengedte a társaságot a hajóhídon.”

„Gandhi az elmúlt éjjelen egy londoni szállóban megbeszélést folytatott MacDonalddal. Gandhi ismertette a miniszterelnök előtt az indiai nacionalisták álláspontját. Vasárnap este Gandhi a lakásáról rádióelőadást tartott az amerikai állomások számára, melynek során felszólította az amerikai népet, hogy támogassa az indiai szabadságmozgalmat.”


„Ítéletidő Temesvárott – A szélvihar a Tiszán felborított egy hajót”

A Nemzeti Újság beszámolója:
Vasárnap délután borzalmas vihar tombolt Temesvár felett, amely rombadöntötte az erzsébetvárosi lőporgyárat s a Lloyd-palota, a Politechnikum és a postaépület tetejét az utcára dobta. Két óra hosszat leírhatatlan pánik uralkodott a városban. A példátlan viharnak több halálos áldozata és száznál több sebesültje van. Az anyagi kár óriási. A távíró- és telefonösszeköttetés teljesen megszakadt. Ugyancsak hatalmas orkánt jelentenek Belgrádból is ahol számos emberélet áldozatul esett a viharnak. Óbecse és Újbecse között a vihar felborított a Tiszán egy hajót, amely pillanatok alatt elsüllyedt. Tízen a hullámokba vesztek. Szlovéniában a nagy felhőszakadások árvizet idéztek elő.”


„Egy 20 éves válóper és egy 16 éves gyerek furcsa bonyodalmai”

Az Esti Kurír tudósítása Szombathelyről:
„Ritka érdekességi perben hoz ítéletet a napokban a bíróság. A per csaknem 20 évre nyúlik vissza: 1912-ben egy szegény iparosember kivándorolt Amerikába.”

„A feleség viszont, aki mellesleg megjegyezve szép arcú és nagyon csinos, beállt szobalánynak egy dúsgazdag vasmegyei földbirtokoshoz, aki egy szombathelyi állami hivatalnak is magasrangú főnöke. 1914-ben az asszony hűtlen elhagyás címén a házasság felbontását kérte, azonban a pártfogó ügyvéd ugyanebben az évben hadbavonult és az eljárás csak a háború befejezése után folytatódott.”

„1917-ben az asszonynak gyereke született, akit szabályszerűen be is jelentett. Minthogy azonban házassága még érvényben volt, s csak 1928-ban mondták ki benne a válást, az anyakönyvben a férj szerepel törvényes apaként.”

„A természetes apa mindezek ellenére fizette a tartásdíjat egészen 1930-ban bekövetkezett haláláig. 1930-ban megszakadt a tartásdíj fizetése, mire az anya az örökösöket perrel támadta meg. A bíróság igazoltnak is látta, hogy a gyermek apja az elhunyt és ennek alapján kötelezte örököseit a tartásdíj fizetésére.”

„Az örökösök most perújítással élnek azon a címen, hogy az anyakönyv adatai szerint a gyerek törvényes apja a – férj, a törvényes házasságban született törvényes gyerek pedig nem kérhet idegen férfitől tartásdíjat.”

„A helyzet tehát nagyon bonyolult. A gyerek törvényessége papíron megtámadhatatlan, annál is inkább, mert a fennálló jogszabályok értelmében a gyerek törvényességét csakis a férj támadhatja meg, de az is csak a születéstől számított egy éven belül. Jogászi körök nagy érdeklődéssel várják az ügyben a bíróság elvi jelentőségű döntését.”


„Fellázadtak az osztrák fajvédők – Csúfos kudarccal végződött a puccs – Pfriemer, a fővezér megszökött, az alvezéreket letartóztatták”

A Friss Újság lapjairól:
„Az osztrák fajvédők katonai szervezete, a Heimwehr, szombatról vasárnapra virradó éjszaka Stájerországban, Felsőausztriában és Salzburgban fegyveres államcsínyt kísérelt meg. Pfriemer országos vezető parancsára a csapatok Bruck an der Mur-ban. továbbá Leoben, Kirchdorf, Judenburg és más községekben megszállták a középületeket és Bécs felé akartak indulni.”

„Pfriemer ugyanakkor csatlakozásra hívta fel a hadsereget, a melynek tisztjeit „felmentette” a köztársaságnak tett esküje alól.”

„A lázadás hírére Bécsben azonnal összeült a minisztertanács és rögtön katonaságot indították a felkelők ellen. Ilyen módon sikerült néhány óra alatt a puccsot leszerelni. Mintegy 250-300 Heimwehr-tagot letartóztattak, a többiek minden ellenállás nélkül megadták magukat. Sok fegyvert elkoboztak. Az összetűzések folyamán egy ember meghalt és 10 megsebesült.”

„Pfriemer ellen elfogatóparancsot adtak ki. de nem sikerült elfogni, mert autón Olaszországba szökött.”

„Letartóztatták Starhemberg herceg volt belügyminisztert, valamint a többi alvezért, Rautert, a Heimwehr vezérkari főnökét, Puchmayer és Englisch-Poparitsch nyugalmazott tábornokokat. A puccs célja az volt, hogy dr. Pfriemer elébe akart vágni a köztársasági elnökválasztásnak és mint diktátor, magához akarta ragadni a hatalmat. A kormány el van szánva a Heimwehr feloszlatására.”


„Egy fiatal bácsföldvári földbirtokos öngyilkosságot követett el Budapesten”


Az Esti Kurír beszámolója:
„Az Imperial-szállóban a Rákóczi-uton gyanús körülmények közölt meghalt egy fiatal földbirtokos. Két nappal ezelőtt érkezett Budapestre Bácsföldvárról Krieshabcr István 39 éves földbirtokos. Az Imperiál-szálló első emeletén bérelt magának szobát. Vasárnap éjszaka azt mondotta a szálló alkalmazottainak, hogy délután keltsék fel. A kopogtatásra azonban nem válaszolt, mire feltörték az ajtót s a földbirtokost holtan találták.

A rendőri bizottság a földbirtokos poharában gyanús port talált, azonkívül megállapították, hogy veronál-recept van zsebében. Valószínűnek tartják, hogy a földbirtokos megmérgezte magát vagy túlzott adag veronált vett be. Búcsúlevelet nem találtak nála, csak egy lezárt borítékot, amely egy budapesti rádióújság címére volt kiállítva. Holttestét a törvényszéki bonctani intézetbe szállították, hogy megállapítsák, vajjon mi okozta halálát.

 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: Az EstA Heimwehr tagjai menetelnek Bécsújhelyen 1931-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: Az EstKép forrása: Az EstMannlicher-puska a császári és királyi hadsereg szolgálatában (kép forrása: laststandonzombieisland.com(A cikkben említett Junkers W 33-as, miután a kanadai partoknál kényszerleszállást hajtott végre az Atlanti-óceánon szeptember 13-án (ekkor a magyar lapok még csak indulásáról tudtak). A személyzetet és a portugál milliomost norvég tengerészek mentették ki. (kép forrása: junkers.de)Károlyi Gyula (középen, pipával) és kormánya (kép forrása: cultura.hu)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár