2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az önjelölt római császárnőtől az ír kalózkirálynőig: öt harcias nő a történelemből

2018. október 9. 08:11 Múlt-kor

Zénobia

Zénobia Palmüra uralkodója volt a Kr. u. 3. század második felében. A Római Birodalom egyik határvidékeként Palmüra nem volt igazán szerves része annak, adóznia azonban más tartományokhoz hasonlóan kellett, ami igencsak zavarta Zénobiát. Az uralkodónő emellett hiányosnak érezte a Róma által biztosított védelmet a keletről fenyegető perzsákkal szemben.

A 260-as évek végén Zénobia egy sor csatában győzedelmeskedett a perzsák felett, ami megadta neki a kellő önbizalmat ahhoz, hogy Rómával is szembeszálljon. Több római hadvezért és tartományi kormányzót is oldalára állított, és többnemzetiségű hadserege élén elfoglalta a mai Szíria, Törökország és Egyiptom jó részét. Zénobia lázadásának kezdetén még a gyengekezű Claudius Gothicus császár uralkodott Rómában, aki ekkor ráadásul egy másik lázadás leverésével volt elfoglalva a Balkán-félszigeten – ez jóval közvetlenebb fenyegetést jelentett Rómára, mint Zénobia.

270 szeptemberétől már a katonacsászár Aurelianus gyakorolta a hatalmat, aki eleinte eltűrte Zénobia törekvéseit – a királynő névleg Róma nevében uralkodott, mint „a Kelet védelmezője”, a birodalom fővárosába tartó kereskedelem és az adók nem voltak akadályozva. 272-ben mindez megváltozott, amikor Zénobia saját magát kezdte Róma császárnőjeként aposztrofálni. Aurelianus hadjáratot indított ellene, egészen Palmüráig visszaszorítva csapatait. Zénobia és tábornokai erős ellenállást tanúsítottak, végül azonban Palmüra elesett.

A történetírásban különféle elméletek maradtak fenn további sorsáról – egyesek szerint láncra verték, és elindultak vele Rómába, azonban útközben meghalt, mások szerint még Palmüránál szertartásosan lefejezték, megint mások szerint házi őrizetben élte le életét Rómában, ahol egy római nemeshez ment feleségül, és római gyermekei születtek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Artemiszia szobra a törökországi BodrumbanGrace O'Malley (b) találkozása I. ErzsébettelI. Artemiszia által kibocsátott érmeZénobia kitekint az égő Palmürára
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár