2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az emberi fajt az állatvilágtól különállónak tartotta Darwin elméletének ihletője

2019. november 14. 12:32 MTI

222 éve, 1797. november 14-én született Charles Lyell angol geológus, a darwini evolúcióelmélet ihletője, az uniformitarianizmus népszerűsítője. Saját terepi megfigyelései mellett az európai kontinensen dolgozó geológusok munkájára is jócskán támaszkodott, ezért a tárgykör olyan széles és átfogó leírását adta, mint addig senki. Darwin volt az elsők egyike, aki Lyell jelentőségét felismerte.

Jómódú családból származott, előkelő iskolákba járt, az oxfordi egyetemen tanult, leginkább a matematika és a geológia érdekelte. A nyarakat utazással és geológiai vizsgálatokkal töltötte. 1817-ben közzétette utazásai során írt jegyzeteit, melyekben mélyreható geológiai és kulturális megfigyeléseit gyűjtötte össze.

1819-ben diplomával a kezében Londonba utazott, ahol apja kívánságára jogi tanulmányokba kezdett. A megerőltető, folyamatos tanulás során derült fény szemproblémájára és Lyell a szabadban végzett geológiai munkával igyekezett fáradt szemeinek enyhülést szerezni.

1825-ben ügyvéddé avatták, de élete során több időt töltött geológiai kutatásokkal, mint ügyvédi praktizálással.

Egy olyan könyv megvalósításán törte a fejét, amelyben bebizonyítja, hogy létezik a természetből fakadó, nem természetfeletti magyarázat a geológiai jelenségekre. James Hutton skót geológus írásainak nyomán az a meggyőződése alakult ki, hogy a Föld arculatát nem viharos erejű események alakították.

A hegyeket az erózió koptatja, az üledék lerakódik a tenger fenekére, melyek földrengések, vulkánok nyomán, a felszínre kerülnek.

Elméletének bizonyítására 1828-ban geológiai expedícióra indult, bejárta Franciaországot, Itáliát. Ellátogatott Szicíliába és különösen az Etna környékén látott vulkános és földrengéses terület győzte meg arról, hogy a Föld felszínét lassú geológiai folyamatok formálták rendkívül hosszú idő alatt olyanná, amilyennek ő maga is láthatta.

1829-ben visszatért Londonba, azonnal munkához látott és megalkotta korszakos jelentőségű művét A geológia alapelvei címmel, amelynek első kötete 1830-ban látott napvilágot, majd további két kötetet publikált egymás után 1831-ben és 1833-ban.

Könyve az uniformitarianizmus (egyneműség tana) gondolatát népszerűsíti, amely szerint mindvégig ugyanazok a folyamatok alakítják a Föld felszínét, - elsöprő erejű, természeti jelenségek feltételezésére nincs szükség.

Ha, mint hitte, a Föld több százmillió éves, akkor bőven volt idő a nagy léptékű változásokra, nemcsak a geológiában, hanem az élőlények világában is.

Saját terepi megfigyelései mellett az európai kontinensen dolgozó geológusok munkájára is jócskán támaszkodott, ezért a tárgykör olyan széles és átfogó leírását adta, mint addig senki. Darwin volt az elsők egyike, aki Lyell jelentőségét felismerte és A fajok eredetében több helyen felhasználta eredményeit.

Lyell ennek ellenére nem osztotta Darwin evolúciós elméletét, de hatása alól sem vonhatta ki magát. Lyell feltevése szerint minden faj egyetlen pártól származhatott, és a fajok egymás után keletkezhettek, ahol megfelelőek voltak a feltételek.

A Földön valaha élt fajok közül többnek a kihalását a más fajokkal a táplálékért folytatott harc okozhatta. Az emberi fajt egyedinek, az állatvilágtól különbözőnek tartotta.

Lyelle életének fő műve összesen 12 kiadást ért meg. Életművének elismerésekén 1848-ban lovagi, majd 1864-ben baroneti (egyfajta öröklődő lovagi) címet kapott. 1875. február 22-én halt meg. A Westminster Apátságban helyezték örök nyugalomra. A Marson a Victoria-kráter falán található egyik közeg réteg sort Lyellről nevezték el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: picryl.com
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár