2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szinte nincs olyan része a világnak, ahol ne hajtottak volna végre egykor emberáldozatokat

2020. április 21. 18:12 Múlt-kor

Egyiptom korai uralkodói

Az ókori Egyiptomról keveseknek jut eszébe az emberáldozatok gondolata, azonban e kultúra igen korai időszakában is jelen volt a szokás.

A dél-egyiptomi Abüdosznál, az egykori fővárosnál és Ozirisz isten kultuszának központjánál a korai fáraósírokban feláldozott emberek maradványait is megtalálták a régészek. Mire 4500 évvel ezelőtt a gízai piramisok épültek, a szokás úgy tűnik, megszűnt.

Hawaii brutalitása

A Hawaii-szigeteken még a 19. században is dokumentáltan hajtottak végre emberáldozatokat, pontos okuk azonban nem teljesen tisztázott.

Lehetséges, hogy az elitek a brutális szertartásokkal akarták megőrizni irányításukat a lakosság felett (a bevett módszer a lekötözött áldozat fejének bunkósbottal való bezúzása volt).

Egyes szakértők szerint a beszámolókat és rajzokat készítő európai látogatók túloztak, és valójában nem történtek emberáldozatok a szigeteken.

Mindazonáltal tény, hogy a 14. századtól olyan oltárokkal épültek a hawaii templomok, amelyeken akár ember- vagy állatáldozatokat is végrehajthattak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A szati egy 19. századi ábrázoláson – az özvegy ráfekszik a máglyára halott férje mellé (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: pixabay.comKép forrása: FlickrKánaánita gyermekáldozat Moloch isten szobra előtt egy 19. századi bibliaillusztráción (kép forrása: Wikimedia Commons)A két szobor egyike a British Museumban (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: Wikimedia CommonsVéráldozatot ábrázoló maja dombormű: a térdelő nőalak egy éles drótot húz keresztül nyelvén, hogy vért fakasszon belőle (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: Wikimedia CommonsKép forrása: Wikimedia CommonsOzirisz templomának romjai Abüdosznál (kép forrása: Flickr)Feláldozandó emberek menetek Dahomeyben egy 1793-ban készült ábrázoláson (kép forrása: Wikimedia Commons)Lucius Aemilius Paullus római consul eleste a cannae-i csatamezőn (kép forrása: Wikimedia Commons)A Lükaión-hegyi Zeusz-oltár (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: Flickr
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár