2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az egész világ nyomon követheti majd, miként újul meg az Éjjeli őrjárat

2018. október 16. 14:51 MTI

Restaurálják Rembrandt holland remekművét, az Éjjeli őrjárat című festményt. A júliusban kezdődő munkát az interneten is követhetik az érdeklődők. A restaurációt a festő halálának (1669) 350. évfordulójára időzítették, a múzeum Rembrandt-éve részeként.

Az amszterdami Rijksmuseum 2019 júliusában kezd neki Rembrandt híres festményének, az Éjjeli őrjárat-nak a restaurálásába. A múzeum igazgatója, Taco Dibbits azt mondta, hogy a holland festészet Arany Évszázadának világhírű alkotását először egy speciális üvegfülkébe helyezik, ahol nagy pontosságú mikroszkóp és más eszközök segítségével átvizsgálják a festéket és a vásznat, majd az eredmények alapján végzik a restaurációt.

Az igazgató szerint a festményen, amit utoljára 40 éve restauráltak, már mutatkoznak a fakulás nyomai: „olyan fejlett technológiák állnak rendelkezésünkre, amikkel megőrizhetjük a képet a jövő generációinak”. A városi őrségről 1642-ben készített, óriási (363-szor 437 centiméteres) festmény a múltban sok viszontagságon ment keresztül. Hollandia második világháborús megszállása idején – más műkincsekkel együtt – Maastrichtban őrizték egy barlangban.

1975-ben egy férfi késsel rongálta meg, 12 vágást ejtett a vásznon, 1990-ben egy támadó savat permetezett rá, újabb károkat okozva. A restaurátorok heteken át dolgoztak a sav nyomainak kijavításán. Régen a restaurálást leginkább zárt ajtók mögött dolgoztak, újabban azonban egyre több múzeum nyitja meg ajtóit, hogy a látogatók is követhessék a munkát. „Az Éjjeli őrjárat mindannyiunké. Ezért döntöttünk úgy, hogy a restaurálást a múzeumban végezzük, és az interneten bárki bárhonnan figyelemmel kísérheti a folyamatot” – mondta az igazgató.

A Rijksmuseumot több mint kétmillióan látogatják meg évente, itt őrzik a világ legnagyobb Rembrandt-gyűjteményét. A holland Arany Évszázad mesterének művészetére a fény-árnyék újító alkalmazása, a kísérletező kompozíciók jellemzők. A restaurációt a festő halálának (1669) 350. évfordulójára időzítették, a múzeum Rembrandt-éve részeként. Mielőtt elkezdenék a munkát, a múzeum nagyszabású kiállítást rendez a festő birtokukban lévő műveiből, köztük lesz az Éjjeli őrjárat is a gyűjtemény 22 festménye, 60 rajza és 1300 nyomata között.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár