2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Anarchiába süllyedt országot örökölt III. András, az utolsó aranyágacska

2022. január 14. 10:34 Múlt-kor

A konszolidációnak hirtelen vége szakad

Szintén 1298-ban történt egy újabb kísérlet a központi hatalom megerősítésére, azonban ezúttal nem a király, hanem az egyház és a köznemesség kezdeményezésére. A Pesten tartott országos gyűlés írásba foglalta, hogy a király „lagymatagsága” miatt nem történt előrelépés az anarchikus viszonyok megszüntetésében 1290 óta, és kötelezte az uralkodót a törvények végrehajtására.

A III. András második törvénykönyve néven ismert dokumentum arra nem tett javaslatot, hogy honnan szerezzen az uralkodó megfelelő katonai erőt akarata érvényesítéséhez.

Végül András szokatlan megoldást választott: az öt leghűbbnek tartott báróval – köztük a nádorrá kinevezett Aba Amadéval – magánszerződést kötött, és egyesített katonai erejükkel behódoltatta mind Csák Mátét, mind a Kőszegieket, akikkel egy itáliai rokona révén még házassági rokonságba is került.

Habár Anjou Martell Károly 1295-ben bekövetkezett halálával átmenetileg szüneteltek a nápolyi próbálkozások András elmozdítására, az évtized végére új erőre kaptak, mivel kamaszéveibe lépett Károly fia, Caroberto, akit a magyarok később Károly Róbert néven ismertek meg.

A nápolyi király, II. Károly a tartományurak fellázítására Magyarországra küldte unokáját 1300 nyarán, azonban a 13 éves fiú sem a pápa, sem más egyéb hatalom támogatását nem élvezte, így nem tudott hatást gyakorolni a magyar politikára – még az Anjou-párti urak és papok is meggondolatlan lépésnek tartották Caroberto Magyarországra küldését.

A király eközben bízott a német királlyá választott Habsburg Albert és saját konszolidálódó hatalma erejében, és a leírások szerint nem foglalkozott különösebben a trónkövetelővel.

Máig kérdés, hogy a következő év első heteiben mi okozta a király hirtelen halálát. Sokan azonnal mérgezésre gyanakodtak – alig egy hónappal korábban halt meg szintén tisztázatlan körülmények között a király édesanyja, Morosini Tomasina is –, azonban lehetséges, hogy valamilyen betegségbe halt bele.

Annyi bizonyos, hogy halálával a IV. László idején tapasztaltnál is mélyebb válságba süllyedt az ország, ennek felszámolása pedig az ifjú Carobertóra várt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár