2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amikor kiderül a szomszéd néniről, hogy hidegháborús kém

2015. június 11. 11:54

Furcsa dolgok kerültek napvilágra a félénk és visszahúzódó brit asszony, Eileen Burgoyne múltjáról: egy bombariadó során a tavaly elhunyt idős hölgy külvárosi lakását is átvizsgáló rendőrség még mindig működő, ám több évtizedes géppisztolyokat és lőszereket talált. Mint kiderült, nyugdíjas asszony a második világháború után közvetlenül a titkosszolgálatnak dolgozott, és német foglyok kihallgatásánál volt jelen.

A szomszédok által félénknek és visszahúzódónak leírt, 2014-ben elhunyt, nyugdíjas Eileen Burgoyne-ról már életében is keringtek olyan pletykák, hogy fontos szerepe volt a második világháború éveiben, valamint hogy kém volt. Az igazságra egy bombariadót követően derült fény, amikor a csendes twickenhami (London délnyugati részén található külváros) utcát még februárban a rendőrség kiüríttette, és alaposan megvizsgálta azt a házat is, ahol az idős néni lakott.

A lakásban kisebbfajta fegyverarzenálra bukkantak a nyomozók, s mint kiderült, a környékbeliek pletykái igaznak bizonyultak. Unokahúga, Georgina Wood is most tudta meg, hogy a több mint két évtizede nyugdíjas néni közvetlenül a második világháborút követően a brit hírszerző szolgálatoknak, pontosabban a Combined Services Detailed Interrogation Centre-nek dolgozott.

Az asszony házában megtalált Sten géppisztoly

A CSDIC-nek (kihallgatási központ)  szerte a világon voltak kirendeltségei. Ide hozták az elfogott, magas rangú német tiszteket, és itt szervezték meg a szigorúan titkos műveleteket. Az akcióban több száz technikus, gyorsíró, fordító és tolmács vett részt, ezenkívül besúgók és ügynökök, akiknek az volt a feladatuk, hogy szóra bírják a német tábornokokat, dandártábornokokat és ezredeseket.

Rengeteg trükköt bevetettek, hogy beszédre ösztönözzék a német tiszteket a lehallgató készülékekkel telerakott közös helyiségekben. A Luftwaffe parancsnokait összezárták a Wehrmacht tábornokaival; újságokat és rádiókat használtak, hogy a németek néhány hírfoszlányt kapjanak a frontról. Alkalmanként egy-egy ügynök feldobott egy témát, ami vitára késztette a tiszteket. A művelet megdöbbentő sikere abban mutatkozott meg, hogy rengeteg, rendkívül nyílt beszélgetést sikerült rögzíteni. A brit titkosszolgálat tagjai hamar rájöttek, hogy a foglyok ily módon többet elárulnak, mint a hagyományos, sokszor erőszakba torkolló kihallgatások alkalmával.

Az idős hölgy otthonában az elrejtett fegyverek között a nyomozók többek között Sten géppisztolyt, valamint egy brit 9 mm-es marokfegyvert is találtak, amelyet olcsó előállítási költségei miatt tömegével gyártottak Nagy-Britanniában. A fegyverek még mindig használhatóak voltak. Woodnak fogalma sem volt rokona múltjáról, amíg a rendőrség vissza nem küldte az asszony lefoglalt holmijait, s csak ekkor szembesült a tényekkel. Az ideiglenesen lefoglalt tárgyak között volt több dokumentum, távirat és levél a hadügyminisztériumtól, egy fénykép a lebombázott Hamburgról, egy 1945-ös meghívó egy alezredestől egy német hotelbe, fizetésekről szóló papírok a Royal Army Corpstől, valamint egy igazolás, amely lehetővé tette, hogy szabadon belépjen Dániába.

Eileen Burgoyne twickenhami otthona

Mint kiderült a személyi aktájából, 1945-1947 és 1950-1953 között szolgált a brit hírszerzésnek, valamint jól tudott franciául és spanyolul is. A rendőrség szóvivője a Telegraphnak elmondta, hogy számos, rá vonatkozó akta hiányzik vagy megsemmisült, így nem tudjuk pontosan, milyen feladatai (esetleg titkos küldetései) voltak a CSDIC-nél.

A személyes tárgyai között helyet kapott egy meghívó is a Bad Pyrmont-i Kaiserhof Hotelba, amely csupán egyórányira található a sokak által vitatott Bad Nenndorf-i kihallgatási központtól, amelyet a britek röviddel a világháború vége után nyitottak, hogy a német hadifoglyokat szóra bírhassák. Az intézmény hatáskörét később kiszélesítették azokra a személyekre is, akiket a szovjeteknek történő kémkedéssel vádoltak meg. Ám mivel nyilvánosságra került, hogy a fogvatartottakat bántalmazzák, a központ 1947-ben bezárta kapuit.

Ian Cobain újságíró szerint, aki a korabeli kihallgató központok állítólagos visszaéléseit is vizsgálja, Burgoyne gépírónő vagy tolmács lehetett Bad Nenndorfban. Azonban hogy pontosan mit is tett a tavaly elhunyt asszony a világháború alatt és után, valószínűleg sohasem tudhatjuk meg, ám sokan hiszik úgy, hogy kémkedett is a brit titkosszolgálatoknak, és a fegyvereket a saját védelme érdekében tartotta meg, miután nyugdíjazták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár