2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Alagút épülhet a Stonehenge alatt

2017. január 13. 15:13 MTI

Alagút építésével akarják csillapítani a gépkocsiforgalmat az angliai Stonehenge körzetében – ismertette a terveket a brit közlekedési tárca. A brit kormány több mint két éve állt elő először a tervvel, ám az ellenállást váltott ki műemlékvédelmi csoportok körében.

A leghíresebb brit őskőkori műemlék alá tervezett 2,9 kilométer hosszú alagút építése annak a kétmilliárd font költségvetésű útfelújítási programnak a része, amellyel a világörökség részét képező 25 négyzetkilométernyi terület közlekedési problémáit akarják megoldani. A Stonehenge, Európa egyik legjelentősebb őskőkori építménye mintegy ötezer éves, a világ egyik csodájaként tartják számon.

A műemlékvédelemért felelős English Heritage nagyon fontos lépésként méltatta a brit kormány döntését. A hatóság régóta aggódik a műemlék térségének autóforgalma miatt, több tízezer gépkocsi halad el naponta a Stonehenge és a körzetében lévő régészeti lelőhelyek mellett. Amiatt is számtalanszor panaszkodott, hogy az erős forgalom és az általa keltett zaj zavarja a látogatókat a műemlék élvezetében, megértésében.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) és a Műemlékek és Emlékhelyek Nemzetközi Tanácsának (ICMS) egyik jelentése is elismerte az alagút építésének előnyeit. A brit kormány több mint két éve állt elő először a tervvel, ám az ellenállást váltott ki műemlékvédelmi csoportok körében, amelyek legalább négy kilométeres alagút építését szorgalmazták, mondván, csak egy hosszabb alagút nyújthatna kellő védelmet a Stonehenge-nek. A tervezet bírálói azon félelmüknek is hangot adtak, hogy az alagútból kiszűrődő fénysugarak károsítani fogják a kőtömbökből és földsáncokból álló építmény eredeti küldetését, a téli és a nyári napfordulók megünneplését.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár