2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Akupunktúrával és gyógynövényekkel kezelhette magát Ötzi

2018. október 3. 17:08 Múlt-kor

„Ötzi, a jégember”, egy körülbelül 5300 évvel ezelőtt meggyilkolt, lenyűgözően jó állapotban mumifikálódott és megőrződött férfi lehetséges, hogy életében gyógynövényeket fogyasztott, és akupunktúraszerű kezelésen ment át röviddel halála előtt, állítja egy új tanulmány.

„A jégember ősi társadalma vélhetően már jelentős mennyiségű ismerettel rendelkezett az orvosi kezelést illetően. Úgy tűnik, a terápia különféle formáit alkalmazták, beleértve a fizikai terápiát és a gyógynövények alkalmazását. Ehhez mindenképpen szükséges egy bizonyos fokú ismerete az emberi anatómiának, valamint annak, hogyan keletkeznek és alakulnak a betegségek” – mondta a tanulmány szerzője, Albert Zink, az olaszországi Bolzanóban működő Eurac műmiakutató műhely elnöke.

Fagyott pillanatkép

Ötzit, a valaha felfedezett legrégebbi gleccsermúmiát túrázók találták az Ötz-völgyi-Alpok olaszországi részén 1991-ben, ami óta tudósok sokasága igyekezett kivizsgálni a férfi életének szinte minden aspektusát. A genetikai elemzés arra derített fényt, hogy Ötzinek egy sor egészségügyi panaszra lehetett oka halálakor, amelyet egy fejére mért ütés okozott. Artériái rendkívül össze voltak szűkülve, ami miatt előbb vagy utóbb szívrohamot szenvedett volna el, emellett reuma gyötörte térdeit, fogai rohadtak voltak, nagy valószínűséggel Lyme-kóros volt, továbbá gyomorfekélyei is voltak.

Rengeteg betegsége mellett sok mást is tudunk Ötziről: összesen 61 tetoválása is volt. Ezek mind egyszerű csíkok két kereszttel, így vélhetően nem esztétikai céllal készültek. Kinézetüket és elhelyezkedésüket figyelembe véve a tudósok arra következtetnek, hogy a tetoválások az orvosi kezelés valamilyen formája lehettek. „A tetoválások mind olyan testtájakon helyezkednek el, ahol a jégembernek egészségügyi gondjai voltak, és ahol vélhetően fájdalmai voltak. Például csípő-, térd- és bokaízületeiben, valamint háta alsó részén is degeneratív betegségben szenvedett. A legtöbb tetoválás a térdén és háta alsó részén található” – mondta Zink.

Az Ötzi mellkasán lévő tetoválások talán a hasi panaszok enyhítésére szolgálhattak – bélférgei voltak, és a Helicobacter pylori nevű baktérium is megfertőzte emésztőrendszerét. Egyes tetovált pontok egybevágnak az akupunktúra hagyományos „nyomáspontjaival”, ami miatt egyes kutatók szerint egy ahhoz hasonló eljárásnak vetette magát alá. A tudomány jelenlegi állása szerint az akupunktúra Kínában keletkezett, az első írásos említése 2200 éves, Zink szerint azonban más helyeken is felfedezhették, akár Európában is.

Halálakor Ötzi emésztőrendszerében a nyírfatapló nevű gomba volt. Ez a gombafaj többek szerint gyulladáscsökkentő és lázcsillapító hatással bír. A jégember emellett páfrányt is fogyasztott, amely lehetett valamiféle primitív ételcsomagolás, amelyet véletlenül evett meg, de szándékosan is fogyaszthatta a testében élősködő férgek ellen, mondta el Zink. A tanulmány augusztus 8-án jelent meg az International Journal of Paleopathology című szaklapban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az egyszerű tetoválások többsége olyan testtájakon helyezkedik el, ahol Ötzi fájdalmat érezhetett
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár