2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A vértanúság helyett a bűnbak szerepe jutott Görgei Artúrnak

2019. január 16. 16:34 MTI

Görgei Artúr honvéd tábornok valós alakját és megítélésének változásait mutatja be Az ismeretlen Görgei címmel a Magyar Nemzeti Múzeum kedden megnyílt időszaki kiállítása.

A magyar nemzetet azok tették igazán naggyá, akik nem a saját dicsőségüket keresték, nem akartak példaképek lenni, mégis azokká váltak. Közéjük tartozik Görgei Artúr is - hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, akinek a megnyitóra írt levelét Sölch Gellért, a tárca helyettes államtitkára olvasta fel az eseményen.

Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy Görgei ígéretesnek induló tudományos pályáját hagyta el 1848-ban, mert tudta, hogy a szabadságáért küzdő Magyarországnak szüksége van rá. Így alkalma nyílt kibontakoztatni zseniális hadvezéri képességeit, majd elháríthatta volna magától a politikai felelősséget, de vállalta a fegyverletételt, ezzel emberek tízezreinek életét megmentve - hangsúlyozta a miniszter. Görgei vállalta volna a vértanúságot is, de ez nem adatott meg neki, helyette bűnbakként kellett leélnie életét. Az utókor feladata, hogy megadja neki azt a tiszteletet, amelyet megérdemel - emlékeztetett levelében Kásler Miklós.

Varga Benedek, a múzeum főigazgatója a magyar hadtörténet kimagasló, Hunyadi Jánoshoz vagy Zrínyi Miklóshoz mérhető alakjaként méltatta Görgei Artúrt. Mint hozzátette, a tábornok hadvezéri képességeit későbbi bírálói sem vitatták, Kossuth azonban már 1849 őszén Görgeit tette felelőssé a világosi fegyverletételért, és a következő évtizedekben is sokan vádolták árulással a honvéd sereg fővezérét.

Görgey Gábor író, volt kulturális miniszter a család tagjaként köszönetet mondott a kiállítás szervezőinek, valamint azoknak a történészeknek is, akik segítettek megtisztítani Görgei nevét a kommunista időszakban ismét ráaggatott áruló jelzőtől. A Magyar Nemzeti Múzeum kedden megnyílt kiállítása arra tesz kísérletet, hogy Görgei Artúr (1818-1916) valós alakját, pályafutását, majd megítélését, annak változásait napjainkig bemutassa. A tábornok alakját 416 műtárgy, valamint multimédiás alkalmazások, filmek és számos kísérőprogram segítségével megidéző kiállítás június 23-ig látogatható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár