2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A szakértők restaurálni tudják a Notre-Dame-ból kimentett műkincseket

2019. április 18. 11:11 MTI

Valószínűleg jól restaurálhatók lesznek a hétfőn kitört tűzvész miatt a párizsi Notre-Dame-ból elszállított műkincsek – mondta az M1 szerdai műsorában Lővey Pál, a Magyar Tudományos Akadémia művészettörténeti intézetének tudományos tanácsadója.

A szakértő kifejtette, a híradásokban látottak alapján úgy tűnik, hogy a megmentett műkincsek között számos réz és bronz tárgy, többek közt kandeláberek, talán csillárok vannak, amelyek a szakértő szerint az épület 19. századi helyreállításakor készültek. Ezek nem annyira sérülékeny tárgyak, és úgy tűnt, sikerült őket akkor kimenekíteni, amikor a tűz még nem tett bennük jelentős kárt – mondta. Hozzátette azonban, hogy az oltár falain lévő 13 nagyméretű oltárképet csak az oltás után tudták kivinni, ezekben a korom, a füst nagyobb károkat okozhatott, de a Louvre-ban a legnagyobb szakértelemmel tudják majd restaurálni ezeket a műkincseket.

Lővey Pál a Notre-Dame-ról elmondta, hogy a tűz valószínűleg kárt tett a jelenleg állva maradt épület bizonyos részeiben is, mert a bordás, gótikus boltozat ugyan megmaradt, mégis elképzelhető, hogy a leomlott és a megmaradt részek határán további darabok veszélyes helyzetben lehetnek. „Azt, hogy ez a károsodás néhány napon belül nem fog-e további károkat okozni, nem lehet tudni” – mondta. Kifejtette, hogy a hatalmas hőhatás, amely az épületet érte, a köveket is károsíthatta, ez okozhat még olyan problémákat, amelyek csak gyors helyreállítással kerülhetők el. Továbbá szükség lesz minél előbb egy ideiglenes tetőszerkezet felállítására is, hiszen egy épületnek sem tesz jót, ha fedetlenül áll.

Mindezeken túl az épület nagy része szerencsére nem sérült komolyabban, az északi tornyon sikerült gyorsan eloltani a tüzet, valamint a szentélykörüljáró és a mellékhajó is – úgy tűnik – sikeresen átvészelte a tűzvészt – összegezte. Ami igazán régi volt, az a székesegyház tetejének egy része, a 13. század első feléből származó faszerkezet teljesen elpusztult a tűzben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár