A svájci Lausanne középkorból megmaradt toronyőre minden este megkongatja a vészharangot

2020. április 5. 11:41 Múlt-kor

Lausanne városának őrszeme immáron 615 éve figyeli éberen a helyi Notre-Dame katedrális közel 80 méter magas harangtornyából az alatta elterülő várost. Mostanában azonban nemcsak „tűzjelzőként” funkcionál, hanem az új láthatatlan kórokozóra is felhívja az emberek figyelmét.

Korábban

Az éjjeliőr pozícióját az 1405-ös nagy tűzvész után állandósította svájci Lausanne városi tanácsa. A kinevezett személy mindig éberen pásztázta a horizontot, gyanúsan felszálló füstöt vagy lángokat keresve. Az est leszálltával, kezeiből tölcsért formálva és azokat a szája elé tartva minden órában elkiáltotta magát, jelezve a pontos időt. Ezzel az óránkénti hangos bejelentkezéssel tudatta a lakókkal és a városban szolgálatot teljesítő, tűz esetén azonnal akcióba lépő többi éjjeliőrrel, hogy a helyén van és figyel. Tűzvész idején pedig félreverte a harangokat, amelyek folyamatosan kongtak segítségnyújtásra hívva és bátorítva a tűzzel viaskodó polgárokat.

Az éjjeliőr munkaköre és rutinja egészen 1960-ig változatlan maradt, ekkor viszont a városi tanács az évszázadokon át este 9-től hajnalig tartó műszakot lerövidítette négy órára, amely így este 10-től éjjel kettőig terjedő időtartamra zsugorodott. A harangok óránkénti megkongatását pedig már 1950-ben automatizálták, nem beszélve a tűzjelzőkről és szirénákról, amelyekből számosat már 1907-ben felszereltek a város több pontján. A „földön” szolgálatot teljesítő éjjeliőrök feladatát profi tűzoltók vették át, és az éjszakai pontos időt sem kellett már az éterbe ordítani, hiszen az órák is mindenki számára elérhetőek lettek.

A változásokat szemlélve a helyi sajtó úgy vélekedett, hogy a nagy múltú toronyőri feladatoknak végleg befellegzett Lausanne-ban. A polgárok viszont nem tudtak megbékélni a gondolattal, hogy a harangtoronyban éberen őrködő strázsájuk történelemmé váljon, így levelekkel bombázták a városi önkormányzat illetékes személyeit, hogy az éjjeliőr pozícióját lehetőleg az idők végezetéig lesznek szívesek megőrizni.

Az utcák kihaltak és csendesek

A lokálpatrióták protestálásának köszönhetően a torony őre tovább végezhette áldozatkész, a középkor óta szinte változatlan, a város történelme és a közösségi összetartás ikonikus szimbólumává váló munkáját, amelyet azóta is ellát. Lausanne így egyike lehet Európa azon hét városának, amelyek még a mai napig – az év 365 napjában – őrszemet, ha úgy tetszik, virrasztót alkalmaznak.

Renato Häusler 2002 óta látja el nagyrabecsült munkáját a lausanne-i harangtoronyban, amely különleges lehetőséget kínál számára arra, hogy a város pezsgő éjszakai életét a magasból szemlélje. Most, hogy lenn a városban új veszély ütötte fel a fejét, Häusler esti, éjjeli rutinja új jelentéssel gazdagodott. Amint elkiáltja a pontos időt, Lausanne éber őrszeme megkongatja az 1518-ban öntött, négy tonnás Clémence névre hallgató harangot, amelyet az évszázados gyakorlat szerint vészhelyzet esetén kell megszólaltatni. Három kongatást újabb hat követ, majd ez a sor megismétlésre kerül. Ez hívja fel az emberek figyelmét a vészhelyzetre.

Svájcban, Lausanne-ben, Vaud kanton központjában a legmagasabb a koronavírusos fertőzöttek száma. Kijárási tilalom még nincs érvényben, de az öt főnél magasabb létszámú, közösségi összejöveteleket már itt is betiltották. A város élénk éjszakai élete, amelyet a harangtorony őre napról-napra megszemlélhetett és átélhetett a magasból, már a múlté. Az utcák kihaltak és csendesek, csakúgy, mint évszázadokkal ezelőtt.

„Amióta bevezették ezeket a korlátozó intézkedéseket, amelyek arra kérik a lakosokat, hogy maradjanak otthon, minden megváltozott” – nyilatkozta Häusler. „Egész héten csönd van, még este nyolctól is, és amikor fölérek ide, szinte semmi mozgás nincs a katedrális körül. A városban olyan nyugalom van, amit ez idáig soha nem tapasztaltam. Ilyen csönd lehetett a múltban is. Most már csak egy dolog kellene ahhoz, hogy úgy érezzem, tényleg a középkorban vagyok: ha kikapcsolnák a világítást.”