2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Római Birodalom dunai határvonalát kutató központot adtak át Pécsen

2019. június 12. 14:06 MTI

A Római Birodalom egykori határvonala, a dunai limes lelőhelyeivel foglalkozó kutatóközpontot adtak át kedden a baranyai megyeszékhelyen - közölte az MTI-vel a Pécsi Tudományegyetem (PTE).

Az intézmény, a Miniszterelnökség és a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága (MTA PAB) együttműködésében létrejött központ a római birodalom egykori Duna menti határain, a dunai limes 1500 kilométeres szakaszán húzódó 98 részhelyszín kutatását szolgálja elsősorban.

A közlemény szerint a Corpus limitum imperii Romani Nemzetközi Akadémiai Kutatóközpont (CLIR) emellett szoros kapcsolatot tart az egykori római birodalmi határvonal keleti szakaszának folyamatban lévő világörökségi nevezését végző országok munkatársaival, valamint a római birodalom határai révén érintett többi állam szakmai közösségével.

A közleményben kitérnek rá: a világörökségi cím reményében jelenleg is számos kutatás és fejlesztés zajlik a helyszíneken, amelyhez a CLIR Kutatóközpont munkatársai biztosítanak szakanyagokat.

A kutatóközpont a Miniszterelnökség anyagi támogatásával és a PTE által biztosított kutatóhellyel jött létre az intézmény bölcsészettudományi karának szervezeti egységeként, annak felügyelete alatt.

A CLIR szorosan együttműködik a Miniszterelnökség Világörökségi Osztályával és a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Nonprofit Zrt. keretében működő Limeskezelő Gondnoksággal. A CLIR ennek a két intézménynek biztosít szakmai hátteret, ugyanakkor modern tudományos környezetben végzett gyakorlati lehetőséget jelent a PTE hallgatói számára is - jelezték a kommünikében.

A Római Birodalom egykori határvonala, a dunai limes világörökségi helyszínné nyilvánítására Magyarország 2018-ban nyújtotta be a nevezését az UNESCO-hoz, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez Szlovákiával, Ausztriával és Németországgal közösen.

A tavaly januárban beadott pályázat 98 helyszínt foglal magába, a Duna mintegy 1500 kilométeres szakaszán. Magyarországon ezek közül 65 helyszín található.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár