2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A nép szentje, Szent Márton örökségéről zajlik nemzetközi konferencia Szombathelyen

2019. május 17. 16:45 MTI

Szent Márton Öröksége Magyarországon és Európában címmel kezdődött nemzetközi konferencia csütörtökön szülővárosában, Szombathelyen.

A két napon át tartó tudományos tanácskozás célja annak elősegítése, hogy a Szent Mártonhoz köthető helyi hagyományok és szokások minél több helyen váljanak a nemzeti vagy a regionális szellemi kulturális örökség hivatalosan elismert részévé - mondta az MTI-nek a tanácskozás megnyitója előtt Orbán Róbert, a Szent Márton Európai Útvonal Magyarországi Tanácsának vezetője.

Hozzáfűzte: céljaik között szerepel az is, hogy Szent Márton szellemi öröksége minél előbb felkerüljön az UNESCO világörökség listájára több ország kezdeményezésére.

A konferencián Nagy Mihály, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kiemelt kulturális ügyek főosztályának vezetője arról szólt, hogy Szent Márton számos település és még annál is több templom védőszentje Európában, tisztelete összeköt egymással országokat és közösségeket.

Szent Márton a nép szentje, közel áll a mindennapok emberéhez, éppen ezért kötődnek alakjához mindenütt olyan legendák és népszokások, amelyek a jótékonyság, a segítés és az egyszerűség példájaként őrzik az emlékét. Kijelentette: a minisztérium támogatja azt a kezdeményezést, hogy megőrizzék és ápolják Szent Márton szellemi örökségét nemzeti és nemzetközi szinten is.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere (Fidesz-KDNP) beszédében arra emlékeztetett, hogy Szent Márton szülővárosa az egykori Savaria, a mai Szombathely, ahol születésének 1700. évfordulóját 2016-ban méltó módon, egy éven át tartó, 300 programból álló rendezvénysorozattal ünnepelték meg.

Szavai szerint a Szent Márton-év programjaira 800 millió forintot fordíthattak kormányzati támogatásból, a Szent Márton Terv részeként pedig megújult a barokk belváros mintegy 5 milliárd forintból.

Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője előadásában arról beszélt, hogyan kerülhet az UNESCO világörökségi listájára Szent Márton kulturális öröksége. Szavai szerint előny, hogy a felvételt több ország együtt szeretné elérni, de egyik feltétel a sok közül, hogy annak előbb fel kell kerülnie a magyar Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékbe, amit szintén kezdeményezni kell.

A tudományos tanácskozáson több előadás is elhangzik majd olasz, szlovák, német, holland és magyar előadóktól, pénteken pedig a konferencia résztvevői Kőszegre is ellátogatnak. Egy legenda szerint Szent Márton 1532-ben az ostrom idején megjelent a kőszegi vár egyik bástyáján, amitől a törökök annyira megijedtek, hogy "elszaladtak".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár