2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A magyar állam tulajdonába kerültek a Batthyány család oklevelei

2021. augusztus 3. 11:24 MTI

A kormány döntésével a magyar állam 5,6 millió euróért megvásárolta a Batthyány család levéltári okleveleit, két doboznyi, összesen 520 dokumentumot – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn Budapesten.

A felbecsülhetetlen értékű kulturális emlékek, az egykori Batthyány-birtokok levelezései betekintést nyújtanak a Magyar Királyság évszázados működésébe. Ezek tudományos igényű vizsgálatával jobban rekonstruálhatók a magyar történelem meghatározó eseményei és összefüggései – mondta Orbán Balázs a Magyar Nemzeti Levéltárban (MNL) tartott eseményen.

Az államtitkár kitért arra, hogy az MNL már eddig is őrzött okleveleket a Batthyány-gyűjteményből, például a mohácsi csatát közvetlenül megelőző és azt követő időszakban született iratokat.

Hozzátette, hogy a Batthyány család 1945-ben kénytelen volt elhagyni Magyarországot, és vinni magával a több száz éves iratokat tartalmazó családi levéltárat.

Orbán Balázs megjegyezte: a kormány fontosnak tartja, hogy a nemzeti kincseket, ereklyéket, emléktárgyakat hazai kézben tudhassák, ezért támogatták Munkácsy Mihály trilógiájának teljessé tételét vagy a Seuso-kincsek visszavásárlását is.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte, hogy a levéltárak ezeréves történelmiségünk, jogállamiságunk letéteményesei, gyökereink ápolása, őrzése és továbbadása pedig nemzeti alapfeladatunk.

Szabó Csaba, az MNL főigazgatója hangsúlyozta: az arisztokrata család nevének fennmaradását semmi nem garantálja hitelesebben az oklevelek Magyar Nemzeti Levéltárba kerülésénél.

Mint elhangzott, a Batthyány családdal mintegy tíz éven át húzódó megbeszélések, tárgyalások során kezdetben egy bécsi széfben őrzött, háromszáz középkori oklevélről tudtak, és csak három éve derült ki, hogy egy másik széfben további mintegy kétszáz okleveleket őriznek.

„A két hete Budapestre érkezett anyag tartalma egyedülálló, a magyar történelem szempontjából hihetetlenül fontos iratokról van szó, amelyek kiegészítik a már nálunk lévő Batthyány-dokumentumokat. A Mohács előtt Magyarországon keletkezett mintegy egymillió oklevélből mintegy százezer maradt meg” – mondta a főigazgató.

Rácz György főlevéltáros, az MNL Tudományos Igazgatóságának helyettes vezetője felidézte, hogy 1945 tavaszán a körmendi Batthyány-kastély értékei szívszorító módon pusztultak el, a levéltár 15 százaléka is megsemmisült, a többi dokumentumot sikerült külföldre menekíteni. Hangsúlyozta: az oklevelek értéke abban rejlik, hogy a Batthyány család tagjai évszázadokon át töltöttek be fontos kormányzati tisztségeket.

Az oklevelek három csoportba sorolhatók. A Memorabilia-sorozat elsősorban királyi leveleket és politikai témájú iratokat tartalmaz. A tudományos kutatás szempontjából kiemelkedő forrásértékű együttes az úgynevezett Himfiana-sorozat, amely az Anjou-korban befolyásos Döbrentei Himfiek levéltára volt, ezeket a Batthyányiak birtokaikkal örökölték. Ezek legkorábbi darabja IV. Béla király 1256-ban kiadott oklevele. A harmadik sorozat az Acta Antiqua, ide sorolták a család ősi birtokállományának legrégebbi birtokjogi okleveleit. E sorozat legkorábbi darabja Nagy Lajos király 1355. évi oklevele.

A több mint 75 éven át Bécsben őrzött dokumentumok számbavételük, feldolgozásuk, digitalizálásuk után a tudományos kutatás rendelkezésére fognak állni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár