2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak

2016. április 15. 13:38 MTI

Régészek egy csoportja tömegsírra bukkant az Athén déli részén található, tengerparti Faliriko Delta negyedben, amely az ókorban kikötőként szolgált a görög városban. Az áldozatok közül harminchatan a fejük felett meg voltak bilincselve – fejtették ki a kutatók.

A kutatók egyelőre a feltárási terület mintegy 50 százalékát tisztították meg. A 80 csontvázra egymás mellett felsorakoztatva bukkantak rá. Harminchat férfi kezét vasakkal bilincselték meg, míg egyiküknek a lábait is megkötözték. Egyelőre rejtély, hogy miért a fejük fölött bilincselték meg a férfiakat.

A megtalált maradványok fiatal, jó felépítésű, kiváló fogazattal rendelkező férfiakhoz tartoztak, akik a vizsgálatok szerint nem szenvedtek csonttöréseket. Egyikük vállcsontjában azonban egy nyílhegyet is felfedeztek, ami arra utal, hogy a férfiakat fogságban ölték meg – fejtette ki Stella Chrysoulaki régész a Központi Régészeti Tanácsban tartott előadásában.

Az elmúlt húsz nap során, 2,5 méterrel a felszín alatt feltárt maradványok jelentőségét elsősorban az adja, hogy a nem messze talált, i. e. 7. század harmadik negyedére datálható korsóknak köszönhetően könnyedén meghatározható a koruk. A szakértők ezért úgy vélik, lehetséges, hogy a tömegsír az i. e. 632-re datálható kölóni vérbűnnel is kapcsolatba hozható, amelynek során egy Külón nevű athéni államférfi (emellett egykori olimpiai bajnok futó) apósa, a megarai türannosz támogatásával puccskísérletet hajtott végre Athénban. A kutatók úgy vélik, a férfiak az államcsínykísérlete során kudarcot valló Külón követői lehettek.

Chrysoulaki szerint a felfedezés rendkívüli történelmi jelentőséggel bír, a további munkálatokhoz pedig a görög állam és az ásatást finanszírozó Niarchos Alapítvány szoros együttműködésére lesz szükség. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár