2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A finn és a számi népességnél is kimutathatóak még az ősi szibériai gének

2018. november 28. 16:57 MTI

Finn kutatók először tanulmányozták hazájuk ősi lakóinak DNS-mintáit, eredményeik megmutatták, hogy egykoron gének sokasága „érkezett” Szibériából Finnországba, az ősi géneket egybevetették a mai lakosok génjeivel, és a szibériai eredet még most is jól látható a számiknál és a finneknél, csakúgy mint a finn-ugor nyelvcsalád más népeinél.

A tanulmányozott és összehasonlított génmintákat az észak-oroszországi Kola-félszigeten található 3500 éves temetkezési helyen talált emberi csontokból gyűjtötték, valamint egy 1500 éves finn tavi temetkezési helyről, Levänluhtából. Valamennyi génmintában kimutatták ugyanazokat a szibériai géneket.

Levänluhta az egyik legöregebb temetkezési hely Finnországban, jól megőrződött emberi csontokkal. A halottakat itt egy tóba temették, ezért maradtak fenn a csontok jó állapotban. A Nature Communications című tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmány kiderítette, hogy az ott élő emberek jóval közelebbi rokonságban állnak a lappföldi számikkal, mint a finnekkel.

„Ezek a szibériai eredetű gének keveredtek az európai genommal. Valamennyi európai nép közül a modern számik a szibériai genom legnyilvánvalóbb képviselői” - idézte a Helsinki Egyetem közleménye Päivi Onkamót, a finn főváros egyeteme és a Turkui Egyetem közös projektjének a vezetőjét.

Az eredmények alapján a szakemberek feltételezik, hogy az ősi szibériaiak és a Finnországot a bronz- és a vaskorban benépesítő közösségek aktív kapcsolatban állhattak egymással a köztük lévő hatalmas távolságtól függetlenül. A népesség egy része aktívan vándorolt, kereskedést folytatott, és egyik településről a másikra tartott az évszakok változása szerint.

„A számikkal genetikailag egyező lakosok annak idején jóval délebbre népesítették be Finnországot, mint ahogy azt feltételezhetnénk a modern számi lakosok települései alapján” - magyarázta Kerrtu Majander, a Helsinki Egyetem és a németországi Max Planck Történelemtudományi Intézet kutatója.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár