2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A felénél tart a szabadkígyósi Wenckheim-kastély felújítása

2020. június 26. 15:44 MTI

Félig már elkészült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély és kastélypark turisztikai célú felújítása - tájékoztatta a Békés Megyei Kormányhivatal az MTI-t.

Mint írják, a Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott által összehívott csütörtöki koordinációs értekezleten elhangzott, hogy a napokban kerül helyére a kápolna melletti torony újjáépített 25 tonnás sisakja és a csigalépcső 5 tonnás toronysisakja.

Takács Árpád kiemelte, hogy a beruházás egyszerre szolgál turisztikai, hagyományőrző és identitást erősítő célokat. Hozzátette, hogy a kastélyt 1875 és 1879 között egy olyan család építtette, amelyik számos elöljárót adott a megyének és az országnak, hiszen báró Wenckheim Béla vármegyei főispán, belügyminiszter és miniszterelnök is volt.

Az Ybl Miklós tervei alapján eklektikus, neoreneszánsz stílusban épített kastély felújítását az Európai Unió 1 milliárd 500 millió forint összegű támogatta, amelyet a kormány 1 milliárd 734 millió forinttal egészített ki.

Az első ütemben megújul a főépület, a torony, kiállítótereket alakítanak ki és részlegesen megújul a kastélypark is.

Megvalósul a kastély teljes külső rekonstrukciója, a tető, a külső nyílászárók cseréje, a teraszok újraszigetelése, a földszinti részt pedig történelmi pompájában állítják helyre.

A tanácskozáson elhangzott, hogy bár nem a kastélyfelújítás szerves része, de a Modern Városok Programban mintegy 2,2 milliárd forintból 20 kilométer hosszúságú "Wenckheim-kerékpárút" létesül, amely négy Békés megyei Wenckheim-kastélyt köt majd össze: a szabadkígyósit, a gyulait, a gerlait és a póstelekit - olvasható a közleményben.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében országosan összesen 39 műemlék - 20 kastély és 19 vár - újul meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár