2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A bibliai Szennahérib király hatalmas borgyárának maradványaira bukkantak Irakban

2021. október 26. 12:04 MTI

Az asszír királyok korából származó, mintegy 2700 éves „ipari méretű borgyár” maradványait és ugyanilyen korú domborműveket fedezték fel régészek Észak-Irakban.

„Tizennégy berendezést találtunk, melyekkel szőlőt préseltek, szőlőlevet nyertek ki, majd bort készítettek belőle” – mondta Daniele Morandi Bonacossi, az ásatás olasz vezetője. Elmondása szerint ez az első ilyen felfedezés Irakban.

A helyszín az i.e. 721–705 közt uralkodó II. Sarrukín asszír király, a bibliai Szárgon ókori fővárosának közelében, a ma az ország északi részén lévő Moszul mellett található.

A kereskedelmi célú „borgyár”, amelyet Khinisz régészeti lelőhelyen találtak, II. Sarrukín fia, Szín-ahhé-eriba, a bibliai Szennahérib király idejéből (i.e. 704–681) származik.

Az olasz régészekből és a Kurdisztáni Autonóm Régióban lévő Dohuk régészeti hatóságának munkatársaiból álló szakértői csoport egy másik régészeti ásatáson, Faidában ókori domborművekre bukkant egy csaknem 9 kilométeres öntözőcsatorna falain.

Ez a 12 úgynevezett lapos dombormű mindegyike 5 méter hosszú és 2 méter széles, az időszámítás előtti 8. század végén vagy 7. század elején készültek II. Sarrukín vagy fia, Szín-ahhé-eriba megbízásából.

A domborműveken Bonacossi szerint az asszír király látható, miközben különböző istenekhez – az asszír panteon hét legjelentősebb istenségéhez – imádkozik. Az istenek szent állatokon ülnek. „Istár, a szerelem, a viszály és háború istene egy oroszlánon ül” – mondta az Udinei Egyetem régésze.

Vannak sziklába vájt domborművek másutt is Irakban, főleg Kurdisztánban, de egyik sem olyan nagy és monumentális, mint a most feltárt reliefek – mondta Bonacossi.

A régész szerint a vizet a hegyekből a földművesek földjeire vezető csatorna falába azért vájták a domborműveket, hogy eszébe juttassák az embereknek, ki építtette az öntözőcsatornát.

„Az imát ábrázoló jeleneteknek nemcsak vallási, hanem politikai üzenete is volt, egyfajta propagandát képeztek. A király így akarta megmutatni a térségben élő embereknek, hogy neki köszönhetik az éltető öntözőcsatornát, ezt észben kell tartaniuk, és hűségesnek kell maradniuk” – mondta Bonacossi.

A mai Irak területén az ókorban számos fejlett kultúra alakult ki, például a sumérok, akkádok, babiloniak és az asszírok. Emlékül fennmaradt az írásuk és az első nagyobb városaik. A régészeti helyszíneket az évtizedek óta tartó politikai káoszban gyakran kifosztották, a zsákmányt nemzetközi gyűjtőknek adták el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár