2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

44 kilogramm páncélban élte túl a rendőrökkel vívott tűzharcot Ned Kelly

2019. november 11. 10:40

"Ilyen az élet" – mondta az anekdota szerint Ned Kelly, a legendás ausztrál törvényen kívüli nem sokkal azelőtt, hogy 1880. november 11-én délelőtt elindult a melbourne-i börtön udvarán berendezett vesztőhely felé. Kelly Alakja még több mint 130 évvel a halála után is megosztja az ausztrál közvéleményt. Sokan közönséges rablógyilkosnak tekintik, a többség azonban a korrupt hatalommal szemben fellépő népi hőst látja benne.

A szegény ír katolikus családba született Kelly már nagyon fiatalon a bűn útjára lépett. Tizennégy évesen kirabolt egy kínai kereskedőt, innentől kezdve pedig nem volt megállás: élete hátralévő szakaszában egymást érték a ló- és marhatolvajlási, valamint rablási esetek.

1878 áprilisában egy rendőrtiszt azzal vádolta meg Kellyt, hogy az életére tört. Bár valószínűleg a kérdéses időpontban nem is tartózkodott a helyszínen, a bandita ekkortól kezdve bujkálásra kényszerült.

Öccsével és két bűntársával bandát alakítottak, és az üldözésükre indult rendőrök közül hármat megöltek. A banda sorra rabolta ki a bankokat, és a fejükre kitűzött vérdíj összege 1879 elejére elérte a 8000 fontot.

A rendőrökkel való végső összecsapásra 1880-ban került sor. A Kelly-banda tagjai 1880. június 27-én – 62 túsz társaságában – elfoglaltak egy Glenrowan városában található hotelt.

Terveik szerint kisiklatták volna az erősítést hozó rendőrvonatot, ám az egyik túsznak sikerült megszökni, és értesíteni az utasokat. A rendőrök ezután körülvették az épületet. A banditák hiába viseltek 44 kilós páncélt és sisakot, egyedül Ned Kelly élte túl az ostromot.

A mindössze 25 éves Kellyt a bíróság októberben halálra ítélte. Bár a büntetése enyhítése érdekében indított petíciót mintegy 30 ezren írták alá, a bandita nem kerülhette el az akasztást.

Amikor a bíró az ítélethozatal után kiejtette a szokásos „Az Úr legyen irgalmas lelkednek” szavakat, Kelly azt válaszolta: „Én pedig azt mondom: találkozunk, amikor odamegyek”. A bíró 12 nappal Kelly kivégzése után meghalt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Ned Kelly láncban (kép forrása: abc.net.au)Ned Kelly páncélja a Victoria Állami Könyvtárban, ahol 2020. július 20-áig megtekinthető (kép forrása: Wikimedia Commons)Ned Kelly (kép forrása: abc.net.au)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár