2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Diktátorok furcsa hobbijai

2012. július 23. 08:53

Kim Dzsongil: Jordan és Godzilla

A néhai észak-koreai diktátor, a tavaly elhunyt Kim Dzsongil igazi filmőrűlt volt, személyes gyűjteménye 20 ezer darabot számlált. Filméhségét egy ízben úgy kívánta csillapítani, hogy 1978-ban elraboltatta a neves dél-koreai rendezőt, Shin Sang-okot, akinek azt parancsolta, hogy készítse el a Nyugaton nagy sikerű Godzilla koreai változatát, a Pulgasarit. Eme ínyenceknek szóló darab után meg se lehet lepődni azon, hogy a koreai diktátor kollekciójában egyaránt ott volt James Bond és Daffy Duck, aminek élvezését az évente 700 ezer dollár értékben importált konyak garantálta.

Kim Dzsongil talán ennél is jobban szerette a kosárlabdát, kedvenc játékosa – ki más – a chicagói Michael Jordan volt. Kim a hatszoros NBA-bajnok szupersztárt meg is hívta Phenjanba egy baráti mérkőzésre, ennek komolyságát azonban erősen kétségessé teszi az állandóan szürke ballonkabátjában járkáló (divat)diktátor sportosnak csak a koreai lakájmédia révén nevezhető alakja. Mindenesetre Kim állítólag halála napjáig kérdezgette környezetétől, hogy Jordan elfogadta-e a nagylelkű invitálást.

Kim Dzsongil gyermeki lelkesedését Madeleine Albright amerikai külügyminiszter 2000-es látogatása hűtötte le, aki az észak-koreai vezérrel való találkozása során csupán egy Jordan által szignált labdát tudott átnyújtani a népszerű sportot állítólag sajátos szabályokkal játszó Kedves Vezetőnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár