2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

1919 nyarán Nagy-Britanniában is úgy tűnt, bolsevik hatalomátvétel következhet be

2020. június 16. 17:58 Múlt-kor

Az augusztus első hétfőjéhez kapcsolódó hosszú hétvége (Summer Bank Holiday) folyamán 1919-ben az HMS Valiant csatahajó és két kísérőhajója Gibraltártól a Mersey folyó torkolatához hajózott, és Liverpool városától nem messze horgonyzott le. A Királyi Haditengerészet büszkesége azonban nem a helyiek megörvendeztetésére érkezett: a szárazföldi hadsereg támogatására rendelték a kikötővárosba, ahol a napok óta tartó zavargásokat és fosztogatást kellett erővel megfékezni. A helyzetet a helyi rendőrség sztrájkja váltotta ki, amely a Daily Mail napilap korabeli szavaival „a huligán elemek” hatalmába taszította a várost.

Összecsapások országszerte

Mire a feszült helyzet lecsillapodott, ezer katona járta Liverpool utcáit, és a nagyobb tömegeket szuronyrohamokkal kergették szét.

600-nál is több embert tartóztattak le, és több mint 100 000 (mai áron számolva hétmillió) font kár keletkezett.

Az újságírók az erőszak középpontjában álló Scotland Roadot és környékét Ypres első világháborús csatateréhez hasonlították.

A liverpooli zavargások csupán egy fejezete voltak az 1919-es „vörös nyárnak”, amely Európa más részeihez és az Egyesült Államokhoz hasonlóan az addigi társadalmi rend felforgatásával fenyegetett, Magyarországon és Bajorországban pedig egy időre sikerrel is járt.

A skóciai Glasgowtól a dél-angliai Southamptonig, az írországi Corktól a birodalom fővárosáig, Londonig az utcán adtak hangot elégedetlenségüknek a munkások, leszerelt katonák, de még a rendőrök is.

A hatóságok a zavaros helyzetet nem a négy éven át húzódó világháború által okozott gazdasági gondok eredményének, és nem a leszerelés és a békeidőbeli rutin visszaállása lassúságának tudták be – az Oroszországot alig két évvel korábban hatalmába kerítő bolsevizmus árnyékát látták benne, amely ellen a brit vezetés ekkor már nagy erőkkel harcolt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Egy rendőr a botjával megüt egy tüntetőt Glasgow-ban, 1919. január 31. (kép forrása: Getty Images)Sztrájkoló rendőrök (kép forrása: oldpolicecellsmuseum.org.uk)Harckocsik Liverpoolban egy képeslapon, 1919. augusztus (kép forrása: Flickr)Brit katonák a nyugati fronton, 1917. (kép forrása: Wikimedia Commons)Önkéntes által rendőri kísérettel vezetett omnibusz az 1926-os általános sztrájk idején, a megállóban katonák őrködnek (kép forrása: Wikimedia Commons)Egy brit hajó vegyes összetételű legénysége 1919-ben (kép forrása: libcom.org)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár